• bejrat02.png
  • estgla-1.jpg
  • gabor_vezet01.png
  • kk-t0-1.jpg
  • szityu-gyerekekkel-vagott-jo01.png
  • zsuzska-gyerekek003.png
Honlap Múltidő Arborétum története

Arborétum története

A szombathelyi Kámoni Arborétum története röviden

 

A Kámoni Arborétum alapítója dr. Saághy Istvánt tekintjük, mert ő kezdte el az egzotikus fák és cserjék tudatos gyűjtését, megfigyelését és szaporítását. Az első fákat az Öregparkban azonban az édesapja, Sághy Mihály (nevét fiától eltérően írta) ültette a korábbi kiskastély köré az 1860-as években. Elismert méhészként elsősorban mézelő növényeket telepített kastélya köré, és fiába oltotta a növények, fák szeretetét. A mézelők mellett főleg a fenyőféléket kedvelte, melyekből nem csak Kámonban, hanem a jápláni birtokon (Felsőcsatár és Nárai között) is többet ültetett. A jáplánpusztai liget megmaradt mamutfenyői és óriástujái 2014 óta helyi védettséget élveznek.

Saághy István az 1890-es évek elejétől több mint 50 évig alakította szenvedéllyel és nagy tudással arborétumát. A jogi végzettségű Saághy István önképzéssel vált világhírű dendrológussá. Jó barátságban volt több botanika iránt érdeklődő és elkötelezett gyűjteményalapító kortársával, többek között gróf Erdődy Ferenccel, Vép birtokosával; gróf Ambrózy-Migazzi Istvánnal, a Jeli Arborétum alapítójával; báró Baich Mihállyal, Szeleste arborétumának alkotójával, valamint a kor botanikusaival. Rendszeres kapcsolatuk és összejárásuk során nemcsak tapasztalataikat, hanem növényeiket is csereberélték egymás közt. Beutazta Európát is, jelentősebb arborétumait és faiskoláit, útjairól gyakran tért vissza növényekkel.

Állandó kertésze sem volt. A növényeket maga szerezte be, nevelte, vetette, oltotta, dugványozta üvegházában és csemetekertjében. Nemesítési tevékenységének csúcsteljesítménye az 1929-ben Gayer Gyula által az iránta érzett tiszteletből Saághy luc (Picea Saághy) névvel leírt új fenyőhibrid fajta, mely két külön földrészről származó fenyő keresztezésének eredménye. Ez a világon elsőként Saághy Istvánnak sikerült még 1917-ben.

1920-ban a Kámoni Arborétum 7 hektáros területén 244 fenyő és 310 lombost fajt írt le Gayer. Az 1920-as évektől kezdve a Kámoni Arborétum az erdészeti, kertészeti, dendrológiai és botanikai tudományok művelőinek zarándokhelyévé vált. Saághy István a legértékesebb növényekről, tapasztalatairól számos szakcikket írt, részt vett Szombathely fásításában is. Emlékét őrzi a belvárosból az arborétumhoz vezető Paragvári út védett feketefenyő fasora.

A jelenleg is látható kastélyt az 1910-es években építtette Saághy István. Az arborétum és a kastélyépítés azonban minden pénzét felemésztette. Híres faiskolájának bevételei is egyre inkább kevésnek bizonyultak, egészségi állapota erősen romlott, így az 1930-as évek végére már nem tudta az arborétumot szinten tartani. Többször felajánlotta az államnak jelképes összegért, de nem sikerült gondos kezekre bíznia a gyűjteményt. A II. világháború alatt az egész Saághy család külföldre távozott, Saághy István 1945-ben meghalt. A gazdátlan kert jelentős értékei váltak hamuvá a fázó lakosság illetve a katonaság kályháiban.

A II. világháborút követő államosítások következtében a gyűjteményes kert állami tulajdonba került. 1946 őszén költözött a Saághy-kastélyba a Szombathelyi Erdőgondnokság, s ezzel az arborétum is ennek felügyelete alá került. Az intézmény élére Bánó István fiatal erdőmérnök került, aki felismerte, hogy az élőfa gyűjtemény megmentése sürgős intézkedést igényel.

Bánó első tennivalója volt a kert növényállományának feltérképezése, melynek során segítőivel számba vették a megmaradt növények számát, fajait, fajtáit, változatait, életkorát, állapotát. A feladatot nehezítette, hogy a gyűjteményről ekkorra semmiféle feljegyzés nem maradt. A munkát számos botanikus segítette, így Schneider József, a budapesti Füvészkert vezetője; Róth Gyula, a soproni erdészeti egyetem erdész professzora; Jávorka Sándor és Papp József botanikusok, valamint Kárpáti Zoltán a kertészeti egyetem professzora. Felújították az üvegházakat és csemetekertet létesítettek a szaporítóanyag ellátás biztosítására.

Az Országos Természetvédelmi Tanács1950-ben a Kámoni Arborétumot természetvédelmi területté nyilvánította. Az arborétum fejlődését és második „aranykorát” 1953-tól számíthatjuk. Ekkor vette át kezelését az Erdészeti Tudományos Intézet (röviden: ERTI), mely azóta is kezelője. A Bánó István kezdeményezésére már korábban elkezdődött kutatói munka alapján Kámon lett az ERTI Fenyő- és Nyárnemesítő Kutatóállomása, mely lehetővé tette az arborétum nagy léptékű területi bővülését és a kutatásra szánt jelentős központi költségvetési források révén megteremtette a fejlődés és a fenntartás anyagi biztonságát. 1952–57 között a gyűjtemény területileg majd háromszorosára, kb. 20 haméretűre gyarapodott, majd az 1980-as évek elején érte el mai 27 hektáros méretét.

A területi gyarapodást elsősorban a fenyőmag-termesztési kísérletek tették szükségessé, melyek már az 1950-es években nemzetgazdasági jelentőséggel bírtak. Ezeket a kísérleteket 1975-ig Bánó István, majd Mátyás Csaba vezette.

1952–58 között létesült az arborétum keleti részén a 4,4 ha területen fekvő erdeifenyő oltványtelep, mely az arborétum legfontosabb és legnagyobb egységes kutatási területe volt, ma is meghatározó a gyűjteményes kert arculatában. A „Plantázs” ma már egy erdeifenyő klónarchívum, legfőbb funkciója a génmegőrzés. Jelentősebb, különböző kísérletek emlékét őrző, ma is látható ültetvények még az Észak-Amerikából származó oregoni hamisciprus ültetvény (Chamaecyparis lawsoniana), a főként erdei fenyőkből álló ún. „NDK Plantázs”, a volt szovjet köztársaságokból küldött erdei és vörös fenyő származási kísérletek célját szolgáló ültetvény. Az arborétumban dolgozó kutatók és szakemberek bekapcsolódtak a nemzetközi szakmai életbe is, már amennyire ezt a kommunizmus majd a szocializmus évtizedeiben megtehették. A háború után is folytatódott a magcsere, hazai és nemzetközi hálózatba kapcsolva.

Saághy öröksége alapján az arborétum ma is elsősorban a tűlevelűek, különösen pedig a fenyők gyűjtését tartja feladatának, Kámon jellegéből adódóan „fenyős arborétum”. Itt létesült 1965–75-ben hazánk első és egyetlen fenyőfajta fenntartó telepe (a „FEFAFET”). Az újabb területek betelepítése 1975-re fejeződött be, ekkor már kb. 2300 taxont (fajt) tartalmazott a gyűjtemény. Az 1957-ben célként kitűzött 3000 taxont azonban csak a 2010-2011-es fejlesztés eredményeként sikerült elérni.

A tórendszer és a tavakat összekötő árokrendszer kialakítása az 1950-es években kezdődött és az 1960-as évek közepére készült el. A tavakat Bánó irányításával az arborétum munkatársai, a „Bánó-gyerekek” és nyári idénymunkások, köztük számos fiatal ásta ki kézi szerszámokkal. A földet kézikocsival és lovaskocsikkal hordták, elsősorban a középső – akkor „Négyes tónak” nevezett, ma „Rhododendronos tó” melletti sziklakert alapját képező dombba. A tómederből kikerülő kavicsos fövennyel pedig a sétautakat burkolták. A tórendszer elsődleges célja az arborétum mikroklímájának alakítása, a levegő folyamatosan magasabb páratartalmának biztosítása volt. A tórendszer azonban nem csak klíma-, hanem „hangulatjavító” is egyben. Szabálytalan alakjukkal, romantikus szigeteikkel az arborétum meghatározó tájépítészeti elemei.

A háború utáni évtizedben csak a szakemberek illetve az erdészeti és kertészeti képzésben résztvevők követhették közelről a kert fejlődését – ők sem voltak kevesen –, a nagyközönség számára azonban csak 1958-ban nyílt meg újra a gyűjteményes kert. Ekkorra készült el a Dendrológiai Múzeum – avagy a „DEMU”, ahogy Bánó és a kollégák nevezték –egy kis gerendaházban, benne az arborétumot bemutató fényképgyűjtemény, herbárium, maggyűjtemény, tobozgyűjtemény, faminta gyűjtemény, rovargyűjtemény és levéltár kapott helyet. Állapota miatt ma már nem látogatható, a kiállítás egyes elemei a 2011-ben megnyílt látogatóközpont kis arborétumtörténeti kiállításában megtekinthetők.

 

Hosszabb időn keresztül működött a KKK, avagy a Kámoni Kaktusz Klub, ahova nem csak Nyugat-Magyarországról, hanem Budapestről is jártak laikusok és szakemberek. A főként Bánó István saját gyűjteményére alapozó híres kaktuszkiállítás a régi bejáratnál volt látható. Bánó István életének 78 évéből 43-at Kámonban töltött, ebből 30 évig hivatalosan is az arborétum vezetőjeként. A szombathelyiek a Kámoni Arborétum megmentőjeként, az erdészek a magyar erdészeti tudomány meghatározó kutatójaként tisztelik. Különleges személyiségéről, humoráról számos anekdota kering. Munkásságáról rendkívül kevés dokumentum maradt fenn, annak ellenére, hogy szaktudását, kutatási eredményeit nemzetközi szinten is elismerték. A szakmát mindig a politika elé helyezte, megvetését a politikai rendszer iránt minden igyekezete ellenére sem sikerült elrejtenie. Rossz politikai káderlapja tudományos karrierjét is akadályozta, azonban szívesen adta át tudását, a gyakorlatban vezette be az erdőmérnök hallgatókat a fenyőmagtermesztésbe. Bánó István legfőbb segítői, szellemi társai a kutatásokban dr. Szőnyi László, Tuskó László és tanítványai Retkes József, később prof. Dr. Mátyás Csaba voltak.

Bánó István minden idejét az arborétumnak szentelte, sokszor még éjjel is dolgozott a korábbi, Saághy-kastélyban kialakított irodájában. A munkából az egész család kivette a részét, a gyermeknevelés fő terepe is az arborétum volt, hat gyermekét minden munkafolyamatba bevonta.

Bánó István nemcsak mint kiváló szakember, hanem, mint igazi hazafi is tovább él az emlékezetünkben. Az 1956-os forradalom leverése után ő volt az első az országban, aki „a maga eszközeivel” 1956-nak emléket állított. 1957 tavaszán az új arborétumi terület sarkában malonyai oszlopos tujacsemetéket ültetett ki, 1-9-5-6-10-23 csoportosításban. A korábban  „Labirintus”-ként ismert tujaliget ma is megvan, létesítőjéről és a létesítés okáról ma emlékkő szól.

Bánó István 1975-ös nyugdíjba vonulása egyben korszaklezárásnak is tekinthető. Ekkor Mátyás Csabát bízták meg az arborétum vezetésével, aki emellett az ERTI-ben folyó fejlesztési kutatások egyik felelőse lett. A megváltozott társadalmi és gazdasági környezetben a kert funkciója is megváltozott. A fenyőnemesítést támogató nagyprojektek elakadtak, a kutatómunka súlypontja egyre inkább Sárvárra, az ERTI Kísérleti Állomására került át.

Legsürgősebb gond a két évtizede ásott tavak teljes feliszapolódásának megoldása volt. 1976-ban valamennyi tavat újrakotorták, megnövelték területüket és partszegély-megerősítéssel látták el. Az elkerülhetetlen rombolás egyúttal a kert tájképi átrendezését is lehetővé tette, új terek nyíltak meg, az utak vonalvezetése is módosult. A tavakból kikotort iszapból dombok épültek. A vízrendezés utolsó állomásaként épült 1985-ben a vízesés a Gyöngyös arborétumi és a Bánovits malomhoz vezető ágának szétválásánál lévő gátnál. Mátyás Csaba igyekezett a kert esztétikai képét azzal is javítani, hogy a több helyen besűrűsödött és sokszor szabályos sorokban beültetett növényállományt átrendezte, lazította. Az eredeti funkcióját vesztett erdeifenyő klóngyűjtemény és fajtafenntartó telep sétálóparkká alakult.

Az arborétum közben egyre népszerűbb lett, az 1980-as évek közepén a 30-40.000 főt is elérte az éves látogatottság, szinte „kötelező része” volt az osztálykirándulásoknak és a szakszervezeti kirándulásoknak.

A rendszerváltás utáni 1990-es évek az arborétum „fekete időszaka”. A kutatásból származó anyagi források teljesen elapadtak, az alkalmazottak száma az időszak végére ötre csökkent. A rendszerváltást követően a szakszervezeti és az iskolai kirándulások száma is jelentősen lecsökkent, így ebből is kevesebb bevétele származott a kertnek. A tudományos munka megszűnésével minimalizálódott a magcsere program is, ezzel együtt alig került a kertbe újabb, ritkaságnak számító egzóta. A 27 hektáros arborétum területének fele intenzív kezelést igényelt, amit a minimális erőforrásokkal nem lehetett megfelelően elvégezni, ezért a kert besűrűsödött, szerkezete átláthatatlanná vált, az inváziós növények eluralkodtak.

A problémákat végül a 2010–11-es európai uniós (NYDOP és KEOP) támogatási programok elnyerésével sikerült megoldani, mely visszaadta az arborétum régi pompáját és megteremtette az arborétum mai igényeknek megfelelő közönségszolgálati és ismeretterjesztő funkciójához szükséges infrastruktúrát. Bátran állíthatjuk, hogy a Kámoni Arborétum ma Pannónia legszebb gyűjteményes kertje különleges gyűjteményi egységekkel, mint pl. a 300 fajtából és 3000 darabból álló rododendron gyűjtemény, a több mint 100 fajtát számláló magnólia vagy a hasonlóan gazdag japánjuhar gyűjtemény. Egyedülállóak hazánkban a törpe örökzöldek és a hazai nemesítők fajtáinak gyűjteményei és az ún. dendrokolor sziklakert. Az arborétumban 10 látványos, könnyen érthető ismeretterjesztő tábla vezet be az arborétum és az erdészeti kutatások világába. Bánó István 2012-ben felavatott emlékműve, melyet a Kámoni Arborétumért Egyesület adományozott, a látogatóközpont mellett „üdvözli” a látogatókat. Az alapító 1971-ben készült, 2013-ban restaurált szobra pedig az arborétum közepén, a Rhododendronos tó mellett áll.

 

 

(forrás: Kámoni Arborétum, 2013, ERTI-Kámoni Arborétumért Egyesület, Szerk.: Szendi Zsuzsa; a történeti fejezeteket írták: Mátyás Csaba, Somkuthy Ferenc, Szendi Zsuzsa, Tóth József) 

 

 

Nyomtat

Lap tetejére

A szombathelyi Kámoni Arborétum fenntartója a

Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ

National Agricultural Research and Innovation Centre

Erdészeti Tudományos Intézet

Forest Research Institute

www.erti.hu

Kámoni Arborétum és Ökoturisztikai Központ

9700 Szombathely, Szent Imre herceg u. 84/b.

+36 94 500  343, info@kamoniarboretum.hu

Tömegközlekedéssel megközelíthető: 1 vagy tanév alatt az 1C jelű helyijáratú busszal, mely összeköti az arborétumot a belvárossal és a vasútállomással is.

Copyright © Kámoni Arborétum 2017

Template by Joomla Templates           Készítette: WEBszigno.hu